top of page

A nagy majom szelfi ügy, avagy vannak e szerzői jogai az állatoknak?

Frissítve: 2023. jan. 6.

Kezdődött az egész azzal, hogy David J. Slater angol természetfotós 2011-ben napokig követett Indonéziában egy makákó csapatot, amikor is az egyik majom lenyúlta a fényképezőgépét és nagy valószínűséggel a véletlennek köszönhetően elkattintott pár képkockát. Az így készült képeket a fotós publikálta, természetesen a sajátjaként.

Na és ekkor pattant ki a botrány, és a komoly jogi herce-hurca, melyből bírósági perek sorozata bontakozott ki.. .

A Wikipédia és a Techdirt blog üzemeltetői szerint ugyanis a fotó szerzői jogai nem Slatert illetik meg, hiszen nem ő, hanem a majom készítette a képet. Így ők ennek megfelelően közkincsnek (public domain) tekintve publikalták azt és máig így szerepel a Wikipédia oldalain. ( angol nyelvű szócikk van róla)

Sokan, sok mindent állítottak, de a helyzet akkor vált mégis igazán érdekessé, amikor a PETA állatjog-védő szervezet is beszállt a majom jogaiért való vitába. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy a majmot illetik a kép szerzői jogai, sőt a képből befolyt bevételek is. Ezt alátámasztandó perbe is fogták a fotóst, hogy megszerezzék a majomnak járó jogdíjakat.

A fotós végül már meg is egyezett volna a PETÁ-val, hogy a majomra fordítja a majom által készített képekből származó bevétel 25%-át, ám a bíróság ekkor már precedens értékű ítéletet akart hozni.

Mindkét oldal felsorakoztatott érveket és ellenérveket, hónapokig tartott a huzavona, majd a bíróság állásfoglalása végül az lett, hogy aki elkészíti a képet, az az alkotó. Ha pedig ez egy állat, akkor nem rendelkezik szerzői jogokkal. Ezzel a végkövetkeztetéssel is zárta le az ügyet 2018. április 23-án az Amerikai Egyesült Államok 9. körzeti fellebbviteli bírósága. Tehát, az állatoknak nincsenek szerzői jogaik, és ezért nem is perelhetnek miatta.

A bíróság nem csak a szerzőjogi kérdésben foglalt állást, hanem odacsapott az állatjogi aktivista szervezetnek is, amiért ebben az ügyben “barát helyett eszközként” akarták felhasználni a majmot. A szervezet ugyan még nem biztos, hogy folytatni fogja a pereskedést, viszont az ítéletet ezek után sem fogadják el. Ügyvédjük, Jeff Kerr azt nyilatkozta a Time-nak, hogy “Naruto-t kellene szerzőnek és jogtulajdonosnak tekinteni. Nem lenne szabad eltérő módon kezelni őt más szerzőktől, csak mert történetesen nem ember.”

A történet szomorú érdekessége, hogy a Guardian már egy éve arról írt, hogy a fotóst annyira megviselte anyagilag a sok jogi herce-hurca, hogy már a fotózással is felhagyott


Fotó készítője: Naruto 9 éves makákó



14 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page