New Yorktól a Margit-szigetig: egy portré útja

2023-ban, New York régiójában készítettem ezt a portrét. Akkor még nem gondoltam volna, hogy néhány évvel később a Neurodiverzitás Világnapjához kapcsolódó kiállításon lesz látható Budapesten, a Margit-szigeten.

A fotográfia különös műfaj. Egyetlen pillanatot rögzít, mégis előfordul, hogy egy kép valódi története csak évekkel később kezdődik el.

Amikor ezt a portrét készítettem, egy identitását kereső fiatal lányt láttam a kamerám előtt. Persze ebben semmi rendkívüli nincs. A kamaszkor mindig is az önmeghatározás időszaka volt. Az ember ilyenkor próbálja megfejteni, ki is ő valójában, hová tartozik, milyen szerepe van a világban. Hol van az a bizonyos hely, ahová a saját puzzle-darabja egyszer majd illeszkedni fog.

A neurodiverzitás azonban gyakran felerősíti ezt a folyamatot.

Aki autista vagy az autizmus spektrumán él, sokszor nem egyszerűen másként gondolkodik. Másként érzékeli a világ zajait, ritmusát, elvárásait és kimondatlan szabályait is. Az identitáskeresés ilyenkor nem egy rövid átmeneti időszak, hanem hosszú és sokszor kimerítő utazás. A kérdések hangosabbak. A kétségek mélyebbek. Az örömök magasabbra emelnek, a csalódások pedig mélyebbre húznak.

Sokan ismerjük ezt az érzést.

Azt az állapotot, amikor egyszerre szeretnénk beilleszkedni és önmagunk maradni. Láthatóvá válni, miközben néha legszívesebben eltűnnénk. Tartozni valahová, miközben nem akarjuk elveszíteni azt, akik vagyunk.

Mintha folyamatos mozgásban lennénk. Egyfajta lelki perpetuum mobile-ként sodródnánk egyik végletből a másikba. Keressük azt a pontot, ahol végre megszülethet az egyensúly. A helyet, ahol a saját puzzle-darabunk nemcsak elfér, hanem értelmet is nyer a teljes képben.

Amikor ma ránézek erre a portréra, számomra erről mesél.

A tekintetben ott vannak a kérdések. Ott van a bizonytalanság. Ott van az a csendes vívódás, amelyet kívülről gyakran senki sem vesz észre. És ott vannak azok az álarcok is, amelyeket nap mint nap viselünk.

Az autista közösség gyakran használja a „maszkolás” kifejezést. Azt a folyamatot jelöli, amikor valaki tudatosan vagy ösztönösen alkalmazkodni próbál a környezete elvárásaihoz. Elrejti mindazt, ami természetesen belőle fakad, hogy könnyebben elfogadható legyen mások számára.

De ha őszinték akarunk lenni, valamilyen formában mindannyian maszkot viselünk. Nem csak az autisták. Emberek vagyunk. Alkalmazkodunk. Rejtőzködünk. Védekezünk. Próbáljuk megtalálni a helyünket egy olyan világban, amely gyakran gyorsabban változik, mint ahogy követni tudnánk.

Talán ezért jelent számomra sokat, hogy ezt a képet a Neurodiverzitás Világnapi kiállításra választották.

Mert végső soron nem egy diagnózisról szól.

Nem az autizmusról.

Nem egy címkéről.

Hanem arról az egyetemes emberi tapasztalatról, hogy mindannyian keressük önmagunkat. Hogy időnként elveszettnek érezzük magunkat. Hogy néha fogalmunk sincs, merre tartunk. És arról is, hogy ebben a keresésben senki sincs egyedül.

Ez a portré számomra egy megállított pillanat ebből az útból. Egy pillanat abból az időszakból, amikor a kérdések még hangosabbak voltak, mint a válaszok.

És talán éppen ezért örülök annak, hogy most, a Neurodiverzitás Világnapjához kapcsolódó kiállításon új nézőkre találhat.

Mert vannak képek, amelyek nem akkor kezdik el elmondani a történetüket, amikor elkészülnek.

Hanem évekkel később, amikor valaki megáll előttük, és egyetlen tekintetben felismeri a saját kérdéseit is.

Kiállítási információk

📍 Margit-sziget, Budapest

📅 2026. június 14.

🎨 Neurodiverzitás Világnapi kiállítás

🤝 Szervező: Autistákról Autistáktól Egyesület